2010. szeptember 29., szerda

Napi okoskodásom

Két nő ül egymás mellett és kötögetnek. Az egyiknek olyan gyorsan pörögnek a kötőtűi, hogy a másik meg is kérdezi tőle:
- Miért kötsz olyan gyorsan?
- Már csak egy gombolyagom van és be akarom fejezni ezt a pulcsit, mielőtt elfogyna.

Ez a vicc jut eszembe akkor, amikor arra gondolok, hogy tönkretesszük a Földet, hogy nem foglalkozunk a kimerülő forrásainkkal (pl. olaj), hogy általános pazarlás folyik (nézzük meg mi minden kerül a szemétbe), hogy a szeméthalmok egyre nőnek, mégis műanyag palackba töltjük az üdítőket, ásványvizeket visszaváltós üveg helyett, műanyag fóliában árulják a kígyóuborkát. (azt miért is??), mérgező anyagokat kenünk magunkra és öntünk a földbe, holott a természetes anyagok sokszor olcsóbbak, mint ezek a vegyszerek.

Tudjuk, tudatában vagyunk annak, hogy valami nem jó, hogy egy csomó dolgot másképp kéne, mégis csepp a tengerben, amit teszünk. Egyénileg is és tömegesen is.

2010. szeptember 28., kedd

Zsebi fúr, szerel

Íme két videó, ahogy Zsebi épp szerel. Mint látható, az előtérben ott van a saját kis fúrója, de az kit érdekel?!?


2010. szeptember 27., hétfő

A nap költői kérdése

Miért becézünk egy csomó madarat, állatot felnőtt korukban is? 
Szólítsuk őket egyszerűen "kecs", "fecs" "szar", "csir"...!

2010. szeptember 25., szombat

Zsebi barátkozik

Ma gyönyörű napunk volt, ezért ebédünket egy tengerparti kávézóban fogyasztottuk el. Szerettem volna, ha ebéd után egy kicsit ott maradunk és játszunk Zsebivel a homokban, de párom túlöltözött és melege volt. Így későbbre halasztottuk a játékot.
Ebéd után a fiúk aludtak egy jó nagyot, én meg közben kertészkedtem.
4 óra körül megint felkerekedtünk és két labdával meg a homokozó készlettel visszamentünk a partra.
Annak ellenére, hogy Zsebi mostanában bele van bolondulva a labdába, az kötötte le a legkevésbé. Viszont sikongatva szaladgált a homokban, egészen addig, amíg hasra nem esett (ezt néhányszor megcsinálta): olyankor elég mókásan nézett ki, mert a kezeit és a lábait egyből az égnek emelte, mint aki fél megérinteni a homokot :))) Úgy nézett ki, mint egy kis partra vetett hal :)
Miközben mi próbáltuk figyelmét a labdára terelni, Zsebi folyamatosan egy apukából és két fiából álló családot figyelt a távolban. A nagyobbik kisfiú olyan 3 éves lehetett, a kisebbik talán 9 hónapos. Az apuka a nagyobbik fiúval labdázott, a kisebbik pedig egy pokrócon üldögélt. Aztán a család elkezdett szedelődzködni és a nagyobbik kisfiú elszaladt a kocsijukhoz és felmászott a tetejére. Az apuka követte, a kisebbik fiú maradt a pokrócon, a labdájuk pedig pár méterre a pokróctól. 
Zsebi, ahogy figyelte őket, elindult a labda iránt. Mi csak álltunk és figyeltük mit csinál (mondván, hogy bajt biztos nem), mert persze a hívásunkra nem reagált. 
Boldogan megszerezte a labdát és folytatta útját a kisfiú felé. Odaérve odadobta neki a labdát, majd leült mellé. A kisfiú persze túl kicsi volt még ahhoz, hogy a labdát megszerezze, igazából még csak mászni sem láttam, csak ülni. Viszont ő is nagyon érdeklődött Zsebi iránt. Úgy néztek ki, mint akik beszélgetnek, vagy legalábbis mintha Zsebi beszélt volna hozzá, de túl messze voltak tőlünk ahhoz, hogy halljuk is. Aztán mint akik együtt (!) játszanak.
Ennek a kis megható jelenetnek a nagyobbik fiú visszatérte vetett véget, aki a labdát elvette, Zsebi felállt, nézte őt egy rövid ideig, majd elindult vissza hozzánk :)

Számomra nagyon megható volt látni az egészet, ahogy Zsebi a kisfiúval viselkedett. Úgy tudom, ebben a korban ők még nem játszanak együtt más gyerekekkel, maximum egymás mellett. Látom azokat a gyerekeket is, akikkel összejárunk és Zsebivel egykorúak, de ők sem játszanak együtt, maximum ugyanazzal a játékkal akarnak játszani, mint a másik. Olyan jelenetet is láttam nem egyszer, hogy a nagyobbik gyerek vagy akár a Zsebivel egykorú meglöki, sőt megüti a másikat, hogy a játékát megszerezze. Sajnos Zsebi is volt már ilyennek szenvedő alanya. Ő ilyenkor mindig csak néz, meghökkenve, hogy mi történik. 
Az ilyen esetekkel szemben nagyon jó érzés látni, hogy Zsebi önként odaadja akár a saját játékát is más gyerekeknek, de a megszerzett másét is. Ha pedig kérik, akkor még különben.

A mai jelenet után úgy érzem, Zsebinek nagyon jót fog tenni egy kistestvér és szerető báty lesz :)

2010. szeptember 24., péntek

A nap költői kérdése

Kire tervezték az S méretű kismamaruhákat? 
Biztos nem azokra, akik mérete eredendően S vagy XS, mert rám nagyok...

2010. szeptember 22., szerda

Zsebi másfél éves lett



És mi mindent tud már?

Az eddigi dolgok:
  • továbbra is élénken érdeklődik a szerelő tevékenységek iránt. Így tehát fúr, kalapál, csavart behajt;
  • tevékenyen részt vesz a házimunkában: segít kipakolni a mosogatógépből, a mosógépből, adogatja a ruhákat a szárításhoz, letörli a konyhapultot (néha kiönti a pohárból a vizet csak azért, hogy legyen mit feltörölni :D), segít a terítésben, a kerti munkában, stb;
  • az esetek döntő többségében átalussza az éjszakát;
  • továbbra is imád autózni, motorozni, a saját lábhajtású járművein;
  • nagyon ügyesen jár a magassarkú cipőimben (ugye, ezt gyakran még felnőtt nők sem mondhatják el magukról...) :);
  • 90%-ban szobatiszta;
  • egyre többet rajzol;
  • a kandalló oldalát egy sík lemezzel le kellett zárnunk, mert egyre magasabbra mászott...
  • nagyon nyugodtan tűri, hogy levágjam a haját és a körmeit;
  • a lépcsőn le-fel járással már semmi gondja nincs, ha tud kapaszkodni. Ha nem tud, akkor inkább a biztonságos mászást választja :)
Új dolgok:
  • felfedezte az útpadkákat, a szegélyköveket, a kerítéslábazatokat, amiken olyan nagyszerű kihívás végigmenni leesés / lelépés nélkül;
  • már gyakorolja a wc-be való állva pisilést, de egy fa tövébe is szívesen teszi;
  • magától jelzi, ha épp felnőtt módon inkább a wc-be szeretné végezni a dolgát a bili helyett;
  • imádja a c vitamint. Szerintem azt hiszi, cukorka... 
  • ké új foggal gyarapodtunk, így már 14 van neki (fent 8, lent 6). Érdekes, hogy a fogzásokat nagyon könnyen átvészeljük. Általában nincs sírás, fájdalom, hanem egyszer csak észreveszem, hogy "jé, kibújt még egy fog!".
Ééééééééééééés a nagy hír:

Augusztus eleje óta nincs cumi!!!! :)))

2010. szeptember 21., kedd

Kertünk virágai

Most, hogy napok óta olyan szép, nyárias idő van, kedvet kaptam egy kis kerti munkához. Inkább kint ültetgetek, szépítgetem a kertet, minthogy bent üljek a hűvös szobában. Mert sajnos idebent egyelőre hűvösebb van, mint odakint. 
A férjem szerint egyáltalán nem a szép időjárás az oka az én kerti tevékenységemnek, hanem a tény, hogy babát várok. Szerinte én mindig akkor foglalatoskodom ilyesmivel, amikor terhes vagyok. Mit tagadjam: ilyenkor valóban több energiát érzek magamban :) Biztos van benne egy kis fészekrakási láz is, mint ahogy az elmúlt másfél hónapban a lakásban is sok változás történt. És még nincs vége a munkának :) Megint csak a férjem szerint én csak barkácsolni használom őt, mert alig fejezünk be valamit, már mondom a következő ötletemet, hogy mit kell majd legközelebb megoldani. Pedig igazán nincs panaszra oka: még csak két és fél éve vagyok itt és már másodszorra vagyok terhes. Ami azt jelenti, egész sok időt töltök a kertben munkával :D
Apám szerint igazából csak arról van szó, hogy a vér nem válik vízzé, és bármennyire pesti lányként nőttem fel, mégis csak kiütközik a paraszti vér :D
Isten tartsa meg jó szokásomat :)

Meg kell említenem azt is, hogy Zsebitől nagyon sok segítséget kapok. Amikor ma szedtem össze a leveleket, akkor ő is segített őket a gyűjtődobozba tenni, vagy amikor az epreket ültettem, akkor kis kezeivel szórta a föld (illetve a fólia) tetejére a mulcsot. Amikor pedig meg akartam a növényeket öntözni, türelmetlenül sírva fakadt, hogy kivettem a kezéből a vízzel teli kannát... :( Alig tudtam megnyugtatni, hogy csak közelebb akartam vinni a dézsához és természetesen Ő végezheti el ezt a fontos műveletet :)

Nálunk egyébként nem látni ágyásokat, veteményeseket, mindent vegyesen ültetünk. Igyekszünk permakulturális gazdálkodást folytatni, vagyis nem bolygatjuk a földet feleslegesen ásással, kapálással és a gazt is csak onnan húzzuk ki, ahol van helyette valami más, ami a talajt takarja. Ezért is van össze-vissza mindenfele ilyen fűszernövény, olyan fűszernövény, itt-ott egy-egy levendula, hogy azok távol tartsák a kártevőket. Ha valami megtámadja az egyik növényt, akkor kisebb az esélye, hogy a másik is megfertőződjön, mert a hasonló fajta messzebbre van ültetve. 
Arról meg már nem is szólva, hogy költségkímélően szeretnénk eljárni és a kertnek mindig csak akkora szeletkéjét akarjuk rendbe tenni, ami még jól esik. Így ez nem jár se túl nagy munkával, energiával, erőfeszítéssel, sem egyszerre túl nagy befektetéssel.

Íme, néhány kép kertünk virágairól:

A fűszernövényeim egyre dúsabbak


 Ezt a kis teraszt kigazoltam, a gaz helyére pedig fenyő mulcsot szórtam. A törökszegfűket még tavaly ültettem - gyerekkoromat idézik, a nagymamámnak volt törökszegfűje. A napelemes lámpa mellett citromfa áll.




 Három fajta levendula a kertben...

 
... a negyedik fajta, a francia levendula pedig a teraszon.
Levendulát egyébként több helyre is ültettem szétszórva, jó haszna van a kártevők ellen, ráadásul szép is és illatos is.

Lila virágok egy dézsában, lent a kertben. A harmadik fajta virág, ami épp csak látszódik, egy rózsaszín levendula. Ezeket mind pár hete ültettem ki.


Kangaroo Paw, vagyis Kenguru mancs. Évek óta cserépben volt, de szegény mindig valamelyik állat áldozatául esett. Most kiültettem, had növekedjen, szaporodjon. Láthatóan jól érzi magát. Őshonos növény, általában több színben is lehet kapni (piros, sárga, narancssárga), de nekünk csak ez a kis rózsaszín van. Egyelőre :)

 A tavaly ősszel ültetett kék áfonyánk :) Már ott vannak a pici bogyókezdemények :)

Fehér őszirózsa. Télen vettem, cserépben, aztán elszáradt, de kint hagytam a teraszon, hátha újjá éled - és milyen jól tettem! :) Most kiültettem, had nőjön szép nagy bokorrá :)

Syzygum Australis, vagyis ausztrál bozótcseresznye. Őshonos növény. Azért vettem, hogy a madaraknak kedvezzek és inkább ennek a bogyóit egyék, mint a gyümölcsöket.

Őshonos ibolya, talajtakaró növény. Igaz, most épp nem virágzik, de már olyan szépen terül és ennek úgy örülök :) Még csak pár hónapja vettem két cseréppel. Ez az egyik cserép eredménye.


Virágzik a kála.

Kertünk legértékesebb növEVénye :)
A pad melletti dézsába ma kiültettem 3 epret és 2 rukkolát, fekete fóliával borítottam a talajt, amit cukornád-mulccsal takartam le.



Szőlő

Az egyik eper, még a kiültetés előtt

Fűszer- és egyéb növények a terasz egy részén. Leghátul rukkola, utána egy szúnyogriasztó növény, előtte rozmaring (ebből is van néhány tő szanaszét), legelöl pedig kakukkfű (ebből is van három fajta).

Update (2010. szeptember 22):
Anyu felvilágosított: a fenti "törökszegfűnek" nevezett virág NEM törökszegfű. Ó, mennyi év és én megvezetve éltem...! Szerencsére még megvan a kis táblácska a névvel, de attól nem lettem okosabb: angolul szimplán szegfűnek hívják. Úgyhogy ha valaki tudja, milyen szegfűm van, kérem ossza meg velem. Előre is köszönöm.

Update 2. (2010. október 14.):
A "törökszegfű" nemzetiséget váltott: német szegfű vagy alpesi szegfű a becses neve.
Egy rejtéllyel kevesebb :)

2010. szeptember 14., kedd

Magyarság

Miért van az, hogy ha hozzászól az ember egy online fórumon valamilyen témához és kiderül, hogy az illető nem Magyarországon él, akkor egyből előjönnek az olyan letorkoló hozzászólások, hogy "mi jobban tudjuk", "mi jobban ismerjük a rendszert", mert "mi itt élünk, Magyarországon", a külföld pedig "messze van" és "nem lehet összehasonlítani"?
Úgy gondolom, a hozzászólásaimban távol áll tőlem a kioktató stílus, igyekszem nagyon megfontolni, mit hogyan fogalmazok, ne legyek támadó, "mindent-tudó" stb.
Véleményem szerint sokaknak fogalmuk sincs, máshol mi hogy megy, hisz sosem próbáltak egy másik országban élni, sosem próbáltak ki egy másik kultúrát, egy másik rendszert. Nem rosszallásból mondom, hanem tényként. Én magam sem ismerem jó pár más ország rendszerét, nem tudom, más országokban mi hogy működik.
Ausztráliáról is hiányosak még az ismereteim, de azért mélyebbek, mint a turistáknak.
Ugyanakkor mégiscsak Magyarországon nőttem fel és nem élek még olyan régóta itt, hogy ezek az emlékek elmosódtak volna, vagy maguk a rendszerek (pl. egészségügyi, oktatási, stb) olyan mértékben megváltoztak volna, hogy már ne igazodnék ki bennük. Sajnos szó nincs erről, ugye? :)
Ha elmondod, abban az országban, ahol te élsz, hogy működnek egyes dolgok másképp, akkor nem azt hallom, hogy "igen, nekünk is erre kellene menni", "igen, ezt nekünk is ki kéne próbálni", "ebből lehet tanulni", "nahát, micsoda jó ötlet" stb, hanem a folyamatos ellenkezés, hogy "nem, ez nálunk nem működne", "ezt nálunk nem lehet megvalósítani", és a legfőbb érv: "ez Magyarország".
Szerintem ez elég szomorú hozzáállás, egy félreértett nemzeti öntudat.
Amikor az ember elmondja a véleményét, akkor a jószándék vezérli, a jobbítási szándék. Látjuk, hogy valami nem jó (hisz mindenki azt mondja), hogy valami nem működik (hisz mindenki emiatt panaszkodik), és ötleteket adunk, hogy hogyan lehetne javítani, változtatni. Nem csak óbégatunk, hogy "hát bizony", meg nem csak sajnálkozunk, panaszkodunk, hanem megoldási lehetőségeket mutatunk. És hát nem ez lenne a lényeg? Hogy ne csak azt mondjuk, hogy "ez nem jó", hanem javasoljuk a hogyant?
Amikor letorkolnak, hogy "ezt mi jobban tudjuk, mert mi ITT élünk, MAGYARORSZÁGON", akkor ezzel mintha a magyarságomat kérdőjeleznék meg. Holott nem tudják, miért élek máshol, miért nem élek Magyarországon. De igazából ez miért is lényeg???
Látom, hogy sokan, akik magyar létükre itt élnek, szeretettel beszélnek Magyarországról, az élővilágáról, az építészetél, a kultúrájáról, a hagyományairól.
Sokan továbbra is keresik a magyar, megszokott ételeket - nekem is jól esik időnként, még ha ritkán is készítek hagyományos fogásokat és én is szívesen mutatok be finom, itt is elkészíthető, az éghajlatnak megfelelő magyar ételeket a családnak, ismerősöknek, barátoknak.
A családok általában otthon is magyarul beszélnek (ahol mindkét szülő magyar), hogy a gyerekek megtanulják (vagy ne felejtsék el) a magyar nyelvet - én is kizárólag magyarul beszélek a kisfiamhoz.
Az ünnepeinket igyekszünk továbbra is részben vagy teljesen a magyar hagyományok szerint ünnepelni (pl. karácsony).
Időnként elmegyünk egy-egy magyar rendezvényre, de vannak, akik rendszeresen magyar klubba járnak vagy megint vannak, akik gyermekei magyar néptáncot tanulnak. Megint mások pedig kürtőskalácsot sütnek és árulnak - és hidd el, nem csak a magyarok veszik és eszik, márpedig mi ez, ha nem a magyar kultúra / kulinária egy kis terjesztése?
És még ha távol is lakunk magyar közösségektől, itt is megtaláljuk a magunk magyar közösségét, még ha virtuálisan is, itt élő blogolókon keresztül. Az otthon maradt családdal és barátokkal való kapcsolattartásról, a hazalátogatásokról pedig már nem is beszélve.

Talán vannak, akik igyekeznek minden köteléket elszakítani, akik megtagadják magyarságukat és kerülik más magyarok társaságát - de hiszem, hogy ők vannak jóval kevesebben.

A tény, hogy nem élünk Magyarországon, nem jelenti azt, hogy nem maradtunk magyarok.
Amikor kijössz, egy idő után egy kicsit jobban el kell mélyedned a magyar történelemben, az irodalomban, a nyelvtanban, a kultúrában, a hagyományokban, mint azoknak, akik otthon maradnak. Mert a barátok vagy a nem magyar házastársak, később pedig a gyerekek kérdeznek. Megkérdezik, mennyi ideig voltak a törökök Magyarországon, vagy mikor lett Magyarország királyság, mikor élt Attila (mert a leghíresebb magyar!), megértjük-e a finneket, miért jön hozzánk a télapó december 6-án karácsony helyett, stb. És te válaszolsz, és te JÓL akarsz válaszolni, és utánanézel, ha hiányos a tudásod.

Semmi sem fekete-fehér, se Magyarország, se más ország. Ausztrália sem csak jó dolgokból áll és Magyarország sem csak negatívumokból.

Mi magyarok, annyira büszkék tudunk lenni, ha egy külföldön élő magyar valamiben sikert ér el, ha Nobel-díjat kap, ha híres színész és a szülei magyarok voltak, ha gazdag lett, ha feltalált valamit, stb. Még annak is örülünk, ha valaki annak ellenére megtanul magyarul, hogy egyébként semmilyen családi kapcsolat nem "kötelezné" erre (értsd: nincs a rokonságában magyar).
De amíg csak hozzászólunk egy-egy témához és nem mutatunk fel valamit, amitől híresek lennénk, addig ez már nem igazi magyarság, nem olyasmi, ami az otthoniaknak kellene. (Mindig tisztelet a kivételnek).

Szerintem könnyebb az életet itt élvezni, mint Magyarországon, de biztos vagyok abban, hogy sokan megszenvedték ennek a jólétnek az árát, amikor maguk mögött hagyva mindent, felszámolva addigi életüket egy egész családdal kiköltöztek és mindent elölről kezdtek egy jobb, élhetőbb élet reményében, hogy gyermekeiknek már könnyebb legyen.

2010. szeptember 13., hétfő

Szép, nyári nap

van ma. 
Meleg, 24 fok napközben, de mivel nincs szél, maximum egy kis szellő, még melegebbnek érezni a hőmérsékletet.
Szikrázó napsütés, az óceán kék, a bokrok virágba borultak és még az a fánk is rügyezésnek indult, amelyik általában sokkal később kap észbe.

Végre!

2010. szeptember 9., csütörtök

Régi Budapest

Ezt ma kaptam emailben, érdemes megnézni.

"Nagyon szép! Micsoda gazdag ország ez.... Egy több, mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A "Bada i Buda", azaz "Fürdőzz Budán" című, tíz és félperces alkotás 1936-ban készült, és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában. A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi ´Böske-híd´, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok a régi szélben stb. Megjegyzendő még, hogy milyen üresek a budai dombok-hegyek! Ahhoz képest, ma már teljesen beépült..."


2010. szeptember 1., szerda

Kicsimama

Álmomban néha még járok a házban.
Látom a falról lelógó tükört, a konyhát, a kicsi tévét, a Házi Áldást. Belépek a szobába, ami tele van ággyal, a sarokban a tükrös szekrény, a falon rokonaim esküvői képei. 
Az ajtó mögött a nagy kép, kicsipapa és kicsimama fiatal korában. Szeretnék közelebb lépni, megérinteni a képet, jobban megnézni, ahogy gyerekként. Felfedezni a kisimult arcokon kicsimama ráncos, szikár bőrét. 

Amikor kicsi voltam, sokat jártunk Vésztőre. Mindkét nagymamám ott élt és gyerekszemmel az egyik magas és testes, a másik alacsony és vékony volt (az anyai nagymamám még mindig él). Nekünk gyerekeknek logikus volt az elnevezés: ha az egyik nagymama nagy, a másik kicsi, akkor az egyik nagymama, a másik kicsimama. A mai napig fura, amikor kicsimamát nagymamaként kell említenem.

Kicsimama a falu szélén élt, az utca utolsó házában. Az utca felé a ház hátát mutatta, a fekete kapun belépve pedig a ház rövid oldala, a nappali ablaka előtt mentünk el. Kis előkertbe jutottunk, ahol a virágok buján, sűrűn voltak ültetve. Nem volt ez olyan igazi kert, mint nagymamánál, csak egy pici kis éden a szegénységben. 
A tornác sok évvel korábban be lett építve. Belépve az ajtón, az előtérbe jutottunk. Balra a folyosó függönnyel leválasztva, jobbra haladva a konyha lett kialakítva. A konyhaajtó előtt balra lógott a nagy, barokkos tükör, melynek hátlapja rég megkopott és benne minden homályosan látszódott. Teteje el volt billentve a faltól, hogy így többet mutasson. 
Furcsán harsogó volt ez a tükör ahhoz a szerénységhez képest, amit az egész ház mutatott. 

A konyhában, az ajtótól jobbra állt a mosogató tál, alatta a bádog kannával. Kicsimama egész életében nem volt bevezetve a víz a házba, a vizet a ház előtti, az úttest túloldalán lévő nyomós kútból kellett hozni. Emlékszem, néha még én is hoztam... nem sokszor ugyan.
Az ablak előtt, a sok kicsi fémvázas üvegablak előtt, az egyik oszlopnál állt az ezeréves gáztűzhely, melyhez a gáz palackból jött. Szemben az ajtóval állt a kredenc, tele edényekkel, fűszerekkel. 
Emlékszem, egyszer kicsimama kért, hogy "fiam, add ide nekem a cimetet - nem ismered a cimetet? Hát fahaj!"
Balra, a falhoz szorítva asztal, szék gyanánt a fal mentén pad. Az asztal felett a falra ragasztva valamelyik újság közepéről kalendárium.
Visszatérve az előtér-folyosóra, a bejárattal szemben nyílt a középső, mindenes szoba ajtaja, a ház eredeti bejárata. Az ajtó mögött ágy, balra a titkokat rejtő kisszoba ajtó. Balra szemben a kicsike, megsárgult fehér tévé, amelyen még a modern adások is '60-as évekbelinek tűntek. Előtte az ágy, melyen kicsimama rendszeresen hált. 
A szemközti falon egy másik kredenc, tele tányérral, tálalóeszközökkel. Fiókjaiban evőeszközök és kincsek, de a legtöbb részébe soha be nem néztem. Jobbra, a nagyszoba ajtaja mellett a keskeny kályha, felette a Házi Áldás, melyet annyiszor láttam, hogy megtanultam. 
A szoba közepén az asztal, körülötte székek. Az asztal tetején tálcán kancsó vízzel, csipkével lefedve, körülötte vizespoharak.
Az egész szoba kicsi és zsúfolt volt ennyi bútornak. Ha az egész család összejött, így is csak turnusokban tudtunk leülni ebédelni.


A nagyszoba meglepő módon világos volt, ahhoz képest, hogy csak egy nagy ablaka volt.
Az ajtótól jobbra állt a két, termetes fekete (vagy sötétbarna?) szekrény, mindenhol máshol ágyak voltak a falnak tolva. A bal szemközti sarokban állt az öltözőtükör, melynek valamelyik fajtája mindegyik házban megtalálható volt. 
Középen kis kerek asztal, magasabb, mint a mai dohányzóasztalok, két oldalán fotelek - vagy székek? Már nem is emlékszem :(
A döngölt padlón mindenhol csíkos, hosszú rongyszőnyegek voltak leterítve. 


A titkokat rejtő kis szobába csak ritkán léptem. Ajtaja mindig csukva volt és valahogy tudtuk, hogy oda nem szabad belépni. A szoba akkor is sötét volt, ha odakint hét ágra sütött a nap, mivel az utca felé csak egy picinyke ablaka volt, a tornácra néző nagy pedig a beépítés óta semmit sem ért. 
Két nagy parasztágy volt a szoba közepén, összetolva, rajta a sok dunyha, párna, paplan felhalmozva. Az ajtó mögött ruhásszekrény, a kicsi ablak előtt pedig mintha egy komód állt volna, rajta díszes bögrékkel és egyéb dísztárgyakkal. 
Soha nem tudtam igazán feltérképezni a szobát, így erről a helyről van a legkevesebb emlékem.


A beépített tornácról a fészeren át lehetett az udvarra lépni. Emlékszem, mindig megcsodáltam a zárszerkezetet, mely fából készült és az ajtó mindkét oldaláról működtetni lehetett. Nem is igazi zár volt, inkább kilincsnek mondanám, de nem úgy nézett ki. 
A baromfiudvar nagy volt, az én gyerekszememnek hatalmas. Disznóól, mellette fehér ajtajú pottyantós wc, mögötte "olajbogyófa", aminek ferde törzsére sokszor felmásztunk.
Tyúkok, kakasok, libák, kacsák az udvaron, betonból készült itatóvályú. 


Volt még a portán olyan épület, aminek csak a falaira emlékszem, de sosem jártam benne. Vajon mit rejthetett? 


Kicsimama egész életében filigrán volt, élete végéig mindenhova biciklivel közlekedett. 65. születésnapjára egy új biciklit kapott a gyermekeitől, unokáitól. 
8 gyermeket nevelt fel (5 fiút követett 3 lány), akiktől ma már 24 unokája, 14 dédunokája lenne, sőt, már úton van az első ükunoka is. 


Kicsimama ma lenne 90 éves.